Már a taxiban is olyan izgatottak voltunk, mint a kiskölykök életük első számháborúja előtt, meg mintha nem is hajnali 5:30 lett volna.
Én kezdtem jobb ülésből, gyönyörű realisztikus a szim, mindent bekapcsoltunk, beállítottunk, ellenőriztünk, elindítottunk és ahogy kitoltak a kaputól, hát az fantasztikus volt, megint elszorult a torkom, ott voltak körülöttünk a parkoló gépek - még egy A380-as is, csak nekünk - és ahogy a pushback után a virtuális mechanic gyerek a fülesével, a világító mellényében elbattyogott olyan igazi pixeles járással, na akkor elröhögtük magunkat, aztán amikor még - nem túl gördülékenyen, de - meg is fordult és integetett, akkor kész voltunk. (Azért nem lesz ám mindig ilyen vidám hely ez a szim, nincsenek illúzióim.)
És aztán szépen gázt adtam, hátrafittyentettem a joystickot és már röpültünk is. (Még tűzgomb is van rajta, de nem a csillagrombolók kilövésére, hanem rádiózásra.) Utazómagasságon aztán AP (autopilot) off és kipróbálhattam a zseniális airbus mérnökök zseniális találmányait, melyek révén a gép jobban tudja, hogy mit akarok csinálni, mint én magam, és ha úgy ítéli, hogy hülyeséget akarok (túl gyorsan menni vagy túl lassan, túl nagy állásszöget vagy bedöntést), akkor gond nélkül felülbírál, hogy biztonságos állapotúra és sebességűre állítsa vissza a szerkezetet. Hihetetlenül érzékeny (elég csak megpöccenteni és már reagál is), ugyanakkor elképesztően stabil is, ha odateszem, ott marad.
Három héttel ezelőtt ilyenkor még mit sem sejtve a másnapi amadeus nyomogatásra készültem, erre ma 3-szor letettem a joystick-os madárkát a 33R-ra és se anyagi kár, se személyi sérülés nem történt.
No comments:
Post a Comment